Untitled Document
 
 
   
   Magunkról

Ügyvédi irodánk 1990-ben alakult olyan ügyvédek közreműködésével, akik pályafutásukat a nyolcvanas évek elején kezdték. Jelenlegi helyén 2005 óta áll ügyfelei rendelkezésére.

Magyar és külföldi ügyfelek magyarországi képviseletét egyaránt ellátjuk, illetve tanácsadást nyújtunk Európában magyar jogi aspektussal rendelkező ügyekben társaságoknak, és magánszemélyeknek, továbbá a Közel-Keleten, illetve a tengerentúlon is.

Ügyfeleinknek magyar, angol, francia, német és orosz nyelven nyújtunk jogi szolgáltatást.

 
   
  


Dr. Moldován András

1980-ban fejezte be a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karát. A Budapesti Ügyvédi Kamara tagjaként 1981 óta folytat jogi tevékenységet.



Dr. Moldován Judit

1995 - 1996-ban a skóciai University of Edinburgh jogi karának hallgatója. 2001-ben szerzett diplomát a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán, majd ezt követően előbb nemzetközi, később magyar ügyvédi irodánál dolgozott, 2005 óta irodánk vezetőjeként tevékenykedik.



Dr. Arányi Szabolcs

2003-ban szerzett diplomát a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán, majd ezt követően előbb nemzetközi, később magyar ügyvédi irodánál dolgozott.



Dr. Bencze Katalin

2000-ben végzett a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 2002 óta irodánkban folytat jogi tevékenységet.



Dr. Nyizsnyovszki Alexandr

2003-ban fejezte be a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karát, 2008-ban végezte el az ELTE Jogi Továbbképző Intézet Adójogi Szakjogász posztgraduális képzését.



Dr. Stugner Ágnes

1998-ban fejezte be az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karát, 1999-ben franciaországi Tours egyetemén európai szakjogász képesítést szerzett, majd több éven át Magyarország egyetlen francia ügyvédi irodájánál dolgozott.



Dr. Török Gyula

2007-ben fejezte be az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karát, jogi tevékenységet azóta folytat.



Dr. Molnár Emese

2010-ben fejezte be az Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karát, majd ezt követően irodánkban kezdte meg jogi tevékenységét.



Dr. Mátó Géza

2010-ben fejezte be a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karát. 2010 óta folytat jogi tevékenységet.



Dr. Seregi Orsolya

Seregi Orsolya 2004-ben szerzett jogi diplomát a Károli Gáspár Református Egyetemen. Magyar és nemzetközi irodákban szerzett szakmai tapasztalatot, majd 2011-ben csatlakozott irodánkhoz. Jelenleg közgazdaságtant hallgat a Budapesti Corvinus Egyetemen. Munkája során elsősorban társaságok részére nyújt jogi tanácsadást munkajogi és társasági jogi, valamint általános polgári jogi területen. Tapasztalattal rendelkezik peres eljárásokban. Számos M&A tranzakciókban is részt vett.